Loading details…
Loading details…
Artist
...üveghangok pillognak fülében, követi a dallamos dallamtalan kiszámíthatatlanságát, sosem számít a következőre, minden hang meglepetés, gondterheltség-arcán mosoly ráncolódik. Szemét nem bírja nyitva tartani, mikor csodával találkozik, feszíti, nyomja, dörömböli valami súlyos, mérhetetlen, lökdöső boldogság. Indulni akar, ujjai moccanak a húrok fele, megfogni próbálja az üveghangokat. Tiszta. Csengő. Csobbanó. Sirató. Szabad. Mindegyre kezdődő végtelen. Elindul, lépteiben magával sodorja a "színház láthatlan feje, megmarkolhatlan keze", lélegez, lélegez színeket, formát, arcokat, rengeteg illatot, Istent, dallamot...dallamot...Jegy nélkül utazik mindenféle vonaton, altató ritmusát magavál viszi, emlékszik, megnyugszik.... Cseresznyézni szaladt mezítláb tegnap, miután megépítette a világgá járó tutajt, sárban süppedő nyomokban mosolyog. Benne csend csendül. Látomálom. Mégis igazán valóságnak találta magát egy padon egyedülve. Szeretve. Élve....Örökkön búcsun töpreng. Örökkön szökik. Örökkön kallódik, örökkön létez ölelésben.......() User-contributed text is available under the Creative Commons By-SA License; additional terms may apply.